Illatok. Meleg. Egy külön világ messze bármi mástól. Attól ami csúnya, rossz és kellemetlen. Messze a nyomortól, a bűztől, a sivatagtól, a hidegtől, a széltől, a sötéttől és a félelemtől. Nincs itt semmi ami nem kellemes, még a gondolatok szintjén sem. Egy apró kis buborék a világ belsejében, ami kizár minden mást ami nem oda tartozik. Itt nincsenek gondok, problémák, mindennapi terhek. Azok már a küszöbön lekoptak a cipőből kilépő lábak nyomai alatt. Egyedüllét, de mégsem magány. A meleg és az önfeledtség kényelme az ami áthat mindent.
Rózsaszirmok szétszórva mindenfelé a padlón. Élénk bíborvörös színük elkápráztató. Nincs rendszer közöttük és ez az, ami gyönyörűvé teszi őket. Érintésre puhák és selymesek, mintha valaki egyenként szőtte volna őket a legfinomabb selyemből. Mutatják az utat a felfrissülés forrása felé. Gyertya a padlón. A viasz, mint a láva a kitört vulkánból folyik szerteszét és borítja be a fényforrás környezetét. Aztán egy és mégegy. Apró lángjaik fénye lebeg szerteszét a szobában. Egy ajtó nyílik. Hangulatos vörös fény árad ki onnan. Nem szemkápráztató, hanem kellemes. Nem túl világos, mégis barátságos, szívetmelengető fény. Egy lávalámpa fénye. Imbolyog és hullámzik a falon.
Melegség. Egy kád tele gőzőlgő, habos vízzel. Köpeny suhanása, amint lecsúszik a vállakról és laposan, gyűrötten szétterül a rózsaszirmok halmazán. Itt már nincs szükség rá. Megszűnik a beborító szerepe, innen már csak egy kupac rongy. Halk csobbanás jelzi, hogy a lábakat követve a test is elmerül a vízben. Elhelyezkedés, kényelem és mozdulatlanság. Andalító zene. Kellemes, lágy, hangulatos. Bódító. Kicsit melankólikus, de a dallama egyenesen a lélekig hatol. Néha elhalkul, majd ismét felerősödik, de nem annyira, hogy kellemetlen legyen. Ének. Bársonyos, vékony, kellemes hang. Harmonikusan fonódik össze a dallammal. A menyország egy kicsi morzsája, ami a földre hullott.
Mozdulás. Lelógó kéz a kád oldalán. Vízcseppek gördülnek végig rajta, hogy hangtalanul érhessenek földet. A piros fénytől vércseppeknek tűnnek. Gyöngyöző cseppek végig a sima karon egészen a vállig. A többi víz alatt van. Nedves hajvég, ami belelóg a vízbe. Merülés, majd felemelkedés. Kis patakokként zuhan alá a víz. Gőz és forróság. Kellemes. Simogató. Minden porcikát, zsigert, izmot átható.
Időtlenség. Lebegés. Semmi nem mozdul. A víztükör még hullámzik egy utolsót, majd megáll. A kiemelkedő lábujjak fejjel lefelé tükröződnek vissza. A kéz lassan megszárad, a vízcseppek gőzölögve távoznak. Gondtalanság. Csend.
Mozdulás. Kiemelkedés. Egy puha törülköző feszülése az idomokon. Egy másik a hajra csavarodik. Az ujjak játéka a langyos víztükrön. Önfeledt pillanatok milliói. Hallgatás. Egyedüllét. Csend.
Rózsaszirmok szétszórva mindenfelé a padlón. Élénk bíborvörös színük elkápráztató. Nincs rendszer közöttük és ez az, ami gyönyörűvé teszi őket. Érintésre puhák és selymesek, mintha valaki egyenként szőtte volna őket a legfinomabb selyemből. Mutatják az utat a felfrissülés forrása felé. Gyertya a padlón. A viasz, mint a láva a kitört vulkánból folyik szerteszét és borítja be a fényforrás környezetét. Aztán egy és mégegy. Apró lángjaik fénye lebeg szerteszét a szobában. Egy ajtó nyílik. Hangulatos vörös fény árad ki onnan. Nem szemkápráztató, hanem kellemes. Nem túl világos, mégis barátságos, szívetmelengető fény. Egy lávalámpa fénye. Imbolyog és hullámzik a falon.
Melegség. Egy kád tele gőzőlgő, habos vízzel. Köpeny suhanása, amint lecsúszik a vállakról és laposan, gyűrötten szétterül a rózsaszirmok halmazán. Itt már nincs szükség rá. Megszűnik a beborító szerepe, innen már csak egy kupac rongy. Halk csobbanás jelzi, hogy a lábakat követve a test is elmerül a vízben. Elhelyezkedés, kényelem és mozdulatlanság. Andalító zene. Kellemes, lágy, hangulatos. Bódító. Kicsit melankólikus, de a dallama egyenesen a lélekig hatol. Néha elhalkul, majd ismét felerősödik, de nem annyira, hogy kellemetlen legyen. Ének. Bársonyos, vékony, kellemes hang. Harmonikusan fonódik össze a dallammal. A menyország egy kicsi morzsája, ami a földre hullott.
Mozdulás. Lelógó kéz a kád oldalán. Vízcseppek gördülnek végig rajta, hogy hangtalanul érhessenek földet. A piros fénytől vércseppeknek tűnnek. Gyöngyöző cseppek végig a sima karon egészen a vállig. A többi víz alatt van. Nedves hajvég, ami belelóg a vízbe. Merülés, majd felemelkedés. Kis patakokként zuhan alá a víz. Gőz és forróság. Kellemes. Simogató. Minden porcikát, zsigert, izmot átható.
Időtlenség. Lebegés. Semmi nem mozdul. A víztükör még hullámzik egy utolsót, majd megáll. A kiemelkedő lábujjak fejjel lefelé tükröződnek vissza. A kéz lassan megszárad, a vízcseppek gőzölögve távoznak. Gondtalanság. Csend.
Mozdulás. Kiemelkedés. Egy puha törülköző feszülése az idomokon. Egy másik a hajra csavarodik. Az ujjak játéka a langyos víztükrön. Önfeledt pillanatok milliói. Hallgatás. Egyedüllét. Csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése