Mindenszentek

Mennyei megnyugvás és békesség. A csend szigete a zajos, gyorsan őrvénylő emberóceánban. Üresség.
Egy birodalom, ami nem az élőké. A hátrahagyott porhüvelyek királysága. A hegytető, ahol a némaság letelepedve nézi a nyüzsgő, hiábavalóságon igyekvő, csetlő – botló, gyarló, lélekkel megtöltött hús vér élőlényeket.
Napsütés és verőfényes őszi délután. Egyetlen és megismételhetetlen. A kellemes fény és meleg simogatja az arcot. Nincs kellemetlen érzés. Csak jó. Nincs rossz emlék.
Könnyedség. A test emelkedni akar, de a földi korlátozottsága miatt ezt nem teheti meg. A lélek azonban száll. Mindenek felett. Fennséges csönd. A szél néha meglebbenti az öreg tölgyfák színes levelekkel teli ágait. Néhány lehullott levél bukfencezve, forogva a levegőben halad tovább, amíg a szél ereje irányítja, majd ismét a földre hullik és tehetetlenül várja a következő ilyen alkalmat a szabadulásra.
Megbékélés. Nincsenek emberi gondok. Azok a halál pillanatában semmisültek meg. Békés álmukat alusszák az ide eltemettek, akiknek vidám, vagy éppen szomorú emléke él egykori hozzátartozóikban. Már nem háborgatja semmi őket. Békét talál a veszekedő házaspár, véget nem érő pihenést az aggastyán, gondtalanságot az üzletember.
Ajándék. Olyasvalami, amiért nem lehetne elégszer hálát adni ha bekövetkezik. Az ember egyedül marad. Fa és föld választja el őket a mozgó, megújuló, de ugyanakkor romlásba induló kegyetlen világtól és ennek viszontagságaitól. Az agyagos föld minden betegséget meggyógyít. Halál. Végtelen nyugalom. Csend. Öntudatlanság. (...)
Séta. Menekülés a nyüzsgésből. Emlékezés, vagyis képzeletbeli időtöltés azokkal, akikkel már nem lehetünk együtt. Az együtt töltött idő részleteiben való felelevenedése.
Verőfényes őszi délután. Mindent megérő pillanatok. A nap megcsillan a fényesre csíszolt fekete márványon. Kopjafák és régi fekete keresztek szétszórtsága töri meg az egyhangú sírkövek rendszerét. Régi sírok, amiket már senki nem gondoz. Lassan a feledés homályába vesznek, hogy aztán új dombocska emelkedjen rajtuk, új lakó költözzön beléjük és új keresztfa, majd később márványtömb hirdesse, hogy ki nyugszik itt, hogy majd az is elfelejtődjön egyszer. Körforgás. Élet és halál rendje. Egyszer mi is ide kerülünk és lesz valaki más aki kijön a sírunkhoz emlkezni vagy merengeni. Egyszer még találkozunk... Mindenkivel.
Hiszem.