Első felvonás:
Borongós idő, kövér esőcseppek hullnak néha fentről. A város egyhangú monoton zaja dübörög a fülekben. A reggeli köd lassan teljesen visszahúzódott, szomorú, borongós napnak nézünk elébe ismét.
Elindulás. Nyomott és negatív hangulat. Kifejezéstelen arcú emberek, akiknek sokasága monoton egyhangúságot eredményez. El akarok menni innen. Messzire. Itt hagyni ezt a világot egy kis időre.
Utazás. Kényelem az anyósülésen. Az öv biztonságot nyújtó szorítása. Ismerős helyek. Csúcsforgalom. Jelzőlámpák. Álomba szenderülés. Utazás álom és ébredés között. Kilométerek magunk mögé utasítása. Száguldás.
Második felvonás:
Szomorú arc, újabb útitárs. Újabb ember, aki beszél a szeretet nyelvén. Felvesz. Már csak az útvonal fele van hátra. Hátradőlés. Kabát kibontása. Fellélegzés. Lassú, halk beszélgetés. Nem sietünk.
Bámulás ki az ablakon. Megváltozik a táj. Az ősz megmutatja igazi arcát. Sárga fák az út mentén. Majdnem teljes a lombkoronájuk. Kápráztató színekben úszó domboldalak. Tökéletes választóvonalak erdők és mezők között. Nem hétköznapi. Ez valami egyedi. Amit csak egyszer lát így az ember. Megismételhetetlen látvány. Minden évben más. Minden évben elkápráztat. Borús idő, mégis jóérzéssel tölt el a kép. Alig győzöm befogadni. Legszívesebben kiugranék az autóból és futásnak erednék. A dombok, erdők felé. Végig a gerincen. Szaladni. De ez nem elég. Repülni. Szárnyra kelni. Bárcsak kiterjeszthetném elképzelt szárnyaimat. Milyen irigylésre méltók vagytok madarak, kik kedvetek szerint szálltok ott fenn, letekintve az alattatok elterülő tüneményes világra.
Milyen jó lenne csak menni. Amerre a lábam visz. És ameddig visz. Egész nap.
A nap bátortalanul próbálja sugaraival áttörni a felhőpárnákat. Néhol sikerrel jár. A tökéletesen tiszta kék ég foltjai bíztatóan és új reményt sugározva mutatják: valahol ilyenkor is napsütés van. Odafent. Mindig.
Jó idő. Mosolyt csal az arcomra. Még mindig nem tudok betelni a látvánnyal. Igyekszem befogadni, érzékeimmel. Nehéz leírni szavakkal. Hatalmas, végeérhetetlen panoráma. Isten panorámája. A megtestesült tökéletesség. Ilyennek teremtetett minden. Tökéletesnek. Hibátlannak. Szemet gyönyörködtetőnek.
Van, ahol bíborvörösen lángolnak a fák. Hibátlan zöld sávok vannak közöttük. Mintha ott még nyár lenne. Citromsárga levelek az úton. Sodorja a szél. Színkavalkád és árnyalatok. Gyönyörű. Tényleg.
Valóság.
Ismerős tájak, ismerős települések, ismerős utcák. Itthon vagyunk. Végre.
